[ Pobierz całość w formacie PDF ]

Millican.
Olivia meglepQdve nézett föl. Anyja a nyáron nagyon szeretett volna ellátogatni San
Franciscóban élQ nQvéréhez, és Olivia el sem tudta képzelni, hogy valami megváltoztassa az
elhatározását. Pszintén szólva Q épp annyira örült az utazásnak, mint az anyja. Ritkán találkoztak
Patience nénivel. Már majdnem öt éve, hogy utoljára jártak nála, és Olivia egyformán szerette
volna viszontlátni kedvenc rokonát és a friscói pazar üzleteket.
- De hiszen majdnem egy éve tervezzük!
- Tudom, édesem, de úgy gondolom, nem mehetünk el hónapokra éppen most. - Honora
azzal a szelíd mosollyal nézett a lányára, amelyet Olivia is örökölt.
- De miért nem? - kérdezte egyszerre zavartan és csalódottan Olivia.
- Most, amikor Mr. Cochran ennyire figyelmesen viselkedik veled? Nem szabad most elutazni
hosszú idQre, és hagyni, hogy egy másik fiatal hölgy kösse le az érdeklQdését.
15
Olivia a hímzés fölé hajtotta a fejét, hogy elrejtse hirtelen rémületét. Talán abban
reménykedett, hogy találkozik valakivel San Franciscóban?
- Úgy beszélsz, mintha eldöntött dolog lenne, hogy megkéri a kezemet - mondta, holott Q
maga is így gondolta.
- Hát persze, hogy meg fogja kérni - felelte derqsen Honora. - Mindenki láthatja, abból, ahogy
rád néz.
- De nem szerelmes belém - mondta Olivia és zavartan pillantott az anyjára.
Ez azonban a legcsekélyebb mértékben sem izgatta Honorát.
- Belátom, hogy Mr. Cochran nem az a fajta ember, aki a kirakatba teszi a szívét. De másképp
miért viselkedne veled ennyire figyelmesen?
- Mert én vagyok a bankár lánya - vágta rá Olivia. - Lehet velem emberek közé menni és a
keleti parton iskoláztak.
Honora letette a tqt, és összevonta a szemöldökét.
- Ez rendkívül cinikus szemlélet, angyalom. MibQl képzeled, hogy nem temagadért érdekled
Mr. Cochrant? Gyönyörq fiatal nQ vagy, ha ezt akarod hallani.
Olivia az ajkába harapott. Tudta, hogy érvek helyett csak megérzéseket szögezhetne szembe
anyja kijelentésével. Nem akarta aggasztani Honorát. Anyja hajlamos volt a túlzott rémüldözésre,
hacsak a fúvó szél legyintette is meg a férjét és a lányát, azt a két embert, akiket a legjobban
szeretett a világon. Megnyugtató érzés volt tudni, hogy ennyire szeretik, ugyanakkor nyomasztó
felelQsség, hogy minden tQle telhetQt meg kell tennie, csakhogy ne zaklassa föl Honorát.
Így hát kényszerítette magát, hogy rámosolyogjon anyjára.
- Mindazonáltal azt hiszem, nem ártana, ha Mr. Cochran úgy gondolná, hogy San
Franciscóban tolonganak körülöttem a csinos fiatal emberek.
Honora arca földerült és kuncogni kezdett.
- Ahá! Nem akarod, hogy olyan biztos legyen magában! Remek ötlet! De én akkor is úgy
gondolom, hogy nem kellene elmennünk egész nyárra, amikor még ennyire az elején tart a
kapcsolat.
Olivia elfojtott egy sóhajtást. Abban reménykedett, hogy anyja megfontolja a friscói
látogatást, annyira el lesz ragadtatva az ötletétQl. Most már tudta, be kell avatnia Honorát
félelmeibe és szorongásaiba, különben nem térítheti jobb belátásra. Márpedig ezt nem akarta
megtenni. ElQször is, tartott tQle, hogy ez csak az Q ostobasága, ennyit veszkQdni a
 szerelemmel . Nincs leány a városban, aki ne nyújtaná a kezét habozás nélkül Lucas Cochrannek
- kivéve legfeljebb Dee-t, de hát Dee, az más. Másodszor pedig Olivia zárkózott ember volt, aki
azért tartotta tiszteletben a mások magánéletét, mert szerette, ha az övét is tiszteletben tartják.
Még az anyjának sem gyónhatta meg titkos félelmeit, mert Honora okvetlen szükségét érezné,
hogy beavassa az apját, sQt még néhány barátnQjét is. Ennyi erQvel akár ki is doboltathatná.
A szülei annyira felizgatnák magukat és olyan hqhót csapnának, hogy ezt egyszerqen nem
bírná elviselni. Honora kétszer vetélt el, mire sikerült a világra hoznia Oliviát, és most erre az
egyetlen gyermekre zúdították minden imádatukat, amibQl futotta volna egy egész fészekaljára.
Csak a legjobbat kívánták neki. Olíviának semmi sem lehetett elég jó. P pedig óvakodott elárulni
nekik, hogy nem boldog.
Így hát a hímzés fölé hajolt és nem fqzött további megjegyzéseket a témához. Igyekezett nem [ Pobierz caÅ‚ość w formacie PDF ]

  • zanotowane.pl
  • doc.pisz.pl
  • pdf.pisz.pl
  • szkla.opx.pl
  •